8. mája 2013

Friderikusz - eddig, Mihancsik Zsófia

               Mihancsik Zsófia: Friderikusz - eddig, 7 €



135 × 210 mm, 432 oldal, Alexandra Kiadó

„Az elmúlt tíz évben sokan próbálkoztak azzal, hogy rávegyenek: megírják az életemet. Megírják, miért jöttek el a világsztárok a Friderikusz Showba, hogy kerültem a Fenyő-villába, hogy nem lettem tévéelnök, hogy lettem „kőgazdag” (egyáltalán kőgazdag lettem-e), szóval ajánlkoztak többen, hogy megírják a nyíregyházi suhanc történetét, aki be akarta kapni a nagyvilágot, vagy minimum Budapestet, de én ettől kényszeresen elzárkóztam. Talán azért, mert tudat alatt irtóztam attól, hogy lezártnak tekintsem az életem egy részét, és reméltem azt, hogy még nem kell semmit se lezárni.
Viszont az elmúlt két és fél évben újra összesodródtam Mihancsik Zsófiával, akivel valaha a Magyar Rádióban találkoztunk, most pedig együtt szerkesztettük a Friderikusz Most adásait az ATV-ben, 414 műsort olyan szoros szövetségben, mintha nem is munkatársak volnánk, hanem közös háztartásban élnénk. Zsófi valamikor az utolsó műsorok egyikénél egyszer csak azzal állt elő, mi lenne, ha összefoglalnánk a sztorijaimat, az életem fontos epizódjait egy kötetben. Belementem, de jól tudtam, hogy sokat kockáztatok, mert ő nagyon okos nő, nagyon világosan kérdez, és kíméletlenül kihajtja a választ belőlem, akár jól, akár rosszul jövök ki a saját történetemből.
Szeptember elejétől ücsörögtünk hetente három-négy alkalommal, és én azon kaptam magam, hogy olyan témákról is beszélek, amelyekről korábban soha, és levonok olyan következtetéseket, amelyek engem is meglepnek.” (a Szerző) 

Žiadne komentáre:

Zverejnenie komentára